Séta az erdőben



Amikor sikerült Baltoval megbarátkoztatni a pórázt eleinte a faluban sétálgattunk. Körülbelül két és fél hónapos lehetett, amikor először elvittem az erdőbe. Nagyon vártam, hogy végre magammal vigyem. Arra gondoltam, hogy milyen jó lesz neki a természetben, hiszen minden jószág szeret visszatérni a gyökereihez a "vadonban". Negyed óra után kiderült, hogy Bálto nem igazán rajong az erdei sétához. Rágta, rángatta a pórázt leült és nem volt hajlandó felkelni a földről. Nekem kellett húznom őt, és amikor megunta, hogy a földön ráncigálom elkezdte harapdálni a bokámat. Szó szerint hisztizett a kutya. Amikor pedig visszafordultunk haza akkor meg úgy rohant, mintha puskából lőtték volna ki. Elejében azt, hittem, hogy csak dacból csinálja vagy azért, mert rossz kedve van, de amikor már az ötödik hatodik alkalommal is levágta ezt a hisztit az után leesett, hogy nem szeret az erdőben sétálni... Fogalmam sem volt, hogy vajon miért van ez. Én azt hittem, hogy örömében azt se fogja tudni, hogy hol szaglásszon az erdőben. Megírtam Gábornak a gondomat, és ő arra tippelt, hogy a sok szag miatt nem tetszett a kutyusnak az erdő. Azt tanácsolta, hogy egy darabig kerüljük az erdőt, és majd ha nagyobb lesz, akkor próbálkozzunk az erdei sétával. Mivel a falusi sétákat már untam elkezdtük a síneken lévő sétát, ami nagyon tetszett Baltonak! Azt hittem, hogy majd ott is hisztizni fog, mert a vasút az erdőben van. Csak sokkal magasabb szinten. Miután betöltötte a négy hónapos kort újra megpróbálkoztam egy erdei "túrával", és az óta már nincs semmi baj.

Firkantás időpontja: 2010. 11.20.